ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

BAT HUNGARY KARRIERPORTÁL

 

  1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A BAT Pécsi Dohánygyár Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: „BAT Hungary”, „Társaság” vagy „Adatkezelő”) a www.bat.hrmaster.hu/Datacenter/Batkarrier oldalon (a továbbiakban: „Karrierportál”) és azzal összefüggésben megvalósuló adatkezelésekről a jelen Adatkezelési Tájékoztató (a továbbiakban: „Tájékoztató”) útján ad tájékoztatást.

A BAT HUNGARY a jelen Adatkezelési Tájékoztatóval biztosítja a GDPR 12-13.  cikkében meghatározott érintetti tájékoztatáshoz való jog megvalósulását. Érintett a jelen Adatkezelési Tájékoztató vonatkozásában az az azonosított vagy azonosítható természetes személy, akivel összefüggésben az Adatkezelő személyes adatot kezel, így azok a természetes személyek, akik a Karrierportálra regisztrálnak vagy akik a Karrierportálon keresztül a BAT Hungaryhoz valamely nyitott pozícióra jelentkeznek, álláspályázatot adnak be.

A Tájékoztató célja, hogy az Érintettek megfelelő tájékoztatást kaphassanak az Adatkezelő által a Karrierportállal összefüggésben kezelt, illetve az általa megbízott Adatfeldolgozó által feldolgozott személyes adatokról, az Adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az Adatkezelésbe esetlegesen bevont Adatfeldolgozó nevéről, címéről és az Adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá – az Érintett Személyes Adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

A Tájékoztatóval a BAT Hungary biztosítani kívánja a nyilvántartások működésének törvényes rendjét, az adatvédelem alkotmányos elveinek, az adatbiztonság követelményeinek érvényesülését, meg kívánja akadályozni a személyes adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, és azok jogosulatlan megváltoztatását, illetve nyilvánosságra hozatalát. Az Adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan szükséges biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, amely az adatok biztonságát garantálja a hatályos adatvédelmi jogszabályokkal összhangban.

 

  1. Az ADATKEZELŐ ELÉRHETŐSÉGEI:

Adatkezelő megnevezése: BAT Pécsi Dohánygyár Kft.

Székhelye: 1117 Budapest, Alíz utca 3. 6. em.

Cégjegyzékszáma: Cg. 01-09-180925, nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

 

  1. A TÁJÉKOZTATÓ FRISSÍTÉSE ÉS ELÉRHETŐSÉGE

A BAT HUNGARY fenntartja a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalúan, a módosítást követő hatállyal módosítsa, figyelemmel a vonatkozó jogszabályokban foglalt korlátozásokra és szükség esetén az Érintettek megfelelő időben történő előzetes tájékoztatásával. A jelen Tájékoztató módosítására különösen abban az esetben kerülhet sor, ha arra jogszabályváltozás, adatvédelmi hatósági gyakorlat, üzleti igény, új, személyes adatok kezelésével járó tevékenység, újonnan felfedezett biztonsági kockázat vagy az Érintettek visszajelzése miatt szükség van.

A jelen Tájékoztatóval vagy adatvédelmi kérdésekkel kapcsolatos kommunikáció, valamint Érintettekkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás során a BAT HUNGARY ilyen célból felhasználhatja az Érintettnek a BAT HUNGARY rendelkezésére álló elérhetőségeit. Az Érintett kérésére a BAT HUNGARY például megküldi az Érintettnek a mindenkor hatályos Adatkezelési Tájékoztató egy példányát, vagy igazolja a Tájékoztató Érintettek általi megismerését.


  1. FOGALOMTÁR

Személyes Adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („Érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.

Adatkezelés: a Személyes Adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a Személyes Adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az Adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az Adatkezelőt vagy az Adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;

Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az Adatkezelő nevében Személyes Adatokat kezel;

Karrierportál: a BAT Hungary www.bat.hrmaster.hu/Datacenter/Batkarrier oldalon elérhető, toborzási célú weboldala, ahova a 18. életévüket betöltött természetes személyek munkakeresési célból regisztrálhatnak és amin keresztül a 18. életévüket betöltött természetes személyek a BAT Hungary nyitott pozícióira önéletrajzuk és szükséges, jelen Tájékoztatóban felsorolt személyes adataik megadásával jelentkezhetnek.

GDPR: az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet);

Info törvény: 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról;

Harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az Érintettel, az Adatkezelővel, az Adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az Adatkezelő vagy Adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a Személyes Adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;

Hatóság: az információs önrendelkezési jog, az információszabadság és a Személyes Adatok védelmének biztosítása, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok jogos hozzáférhetősége érdekében alaptörvényi rendelkezésnek megfelelően létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH), amelynek feladata e jogok érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése;

Hozzájárulás: az Érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;

Általános Felhasználási Feltételek („ÁFF”): A BAT Hungary Karrierportáljának felhasználási feltételei, amelyeket a Karrierportálra regisztráló vagy ott nyitott pozícióra jelentkező, és ezzel regisztráló 18. életévét betöltött természetes személy a Karrieroldal használatával elfogad és magára nézve kötelezőnek ismer el.


  1. AZ EGYES ADATKEZELÉSEK RÉSZLETES BEMUTATÁSA, A KEZELT SZEMÉLYES ADATOK KÖRE ÉS AZ ADATKEZELÉS CÉLJA, JOGALAPJA

Az adatkezelés célja és az Érintettek köre

Az adatkezelés jogalapja

Az kezelt adatok köre

Az Adatkezelés időtartama és az adattárolás módja

1.       Az adatkezelés célja: az Érintettekkel a BAT HUNGARY jövőbeni álláslehetőségeivel, nyitott pozícióival összefüggő kapcsolattartás.

 

Az Érintettek köre:

Azok a Karrierportálra regisztrálók vagy a Karrierportálon keresztül nyitott pozícióra jelentkezők, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a BAT Hungary nyitott pozícióival összefüggésben hírlevelet küldjön számukra.

 

A GDPR 6. cikk (1) a) szerinti, az Érintett önkéntes, előzetes, megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása.

A hozzájáruló nyilatkozat bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonható az alábbiak szerint, amely nem érinti a visszavonás előtti Adatkezelés jogszerűségét:

· e-mail küldése útján a pecs_karrier@bat.com email címre;

 

·         név

·         email cím

 

Az Adatkezelés időtartalma: a hozzájárulás visszavonásáig, ennek hiányában   a feliratkozástól számított 2 év elteltéig.

 

Adattárolás módja: elektronikus.

2.       Az adatkezelés célja: a Karrierportálon a Regisztráció következtében Felhasználói Fiók létrehozása annak érdekében, hogy amennyiben az Érintett alkalmas jelölt lehet az Adatkezelő valamely nyitott pozíciójára, az Adatkezelő felvegye vele a kapcsolatot kiválasztási folyamat megkezdése okán az adott pozíció(k) vonatkozásában.

 

Az Érintettek köre:

A Karrierportálra regisztráló természetes személyek.

 

A GDPR 6. cikk (1) a) szerinti, az Érintett önkéntes, előzetes, megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása.

A hozzájáruló nyilatkozat bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonható a Felhasználói Fiók törlésével, amely nem érinti a visszavonás előtti Adatkezelés jogszerűségét.

 

·         Vezeték és keresztnév

·         Születési név

·         Születési idő

·         Születési ország és város (megadása opcionális)

·         Email cím

·         Telefonszám

·         Lakcím (megadása opcionális)

·         Iskolai végzettség (szintje, oktatási intézménye, végzés éve, státusza, leírása) (megadása opcionális)

-          Nyelvtudás (megadása opcionális)

-          Korábbi munkatapasztalatok (munkáltató, pozíció, kezdődátum, végdátum) (a település, referenciaszemély megadása opcionális)

-          Az Érintett által esetlegesen feltöltött önéletrajzban vagy egyéb dokumentumokban szereplő adatok

 

Az Adatkezelés időtartalma: a hozzájárulás visszavonásáig (Felhasználói Fiók törlése), ennek hiányában   a regisztráció véglegesítésétől számított 1 év elteltéig.

 

Adattárolás módja: elektronikus.

3.       Az adatkezelés célja: az Adatkezelő nyitott pozícióval összefüggésben a kiválasztási folyamat lebonyolítása és a pozíció betöltésére alkalmas jelölt kiválasztása. A jelentkezés során az Érintett Felhasználói Fiókot hoz létre a Karrieroldalon.

 

Az Érintettek köre:

A Karrierportálon keresztül az Adatkezelő valamely nyitott pozíciójára jelentkező természetes személy. 

A GDPR 6. cikk (1) a) szerinti, az Érintett önkéntes, előzetes, megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása.

A hozzájáruló nyilatkozat bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonható a Felhasználói Fiók törlésével, amely nem érinti a visszavonás előtti Adatkezelés jogszerűségét.

·         Vezeték és keresztnév

·         Születési név

·         Születési idő

·         Születési ország és város (megadása opcionális)

·         Email cím

·         Telefonszám

·         Lakcím (megadása opcionális)

·         Iskolai végzettség (szintje, oktatási intézménye, végzés éve, státusza, leírása) (megadása opcionális)

-          Nyelvtudás (megadása opcionális)

-          Korábbi munkatapasztalatok (munkáltató, pozíció, kezdődátum, végdátum) (a település, referenciaszemély megadása opcionális)

-          Az Érintett által esetlegesen feltöltött önéletrajzban, egyéb dokumentumokban szereplő adatok

 

Az Adatkezelés időtartalma: az adott pozícióhoz kapcsolódó a kiválasztási folyamat lezárultáig, vagy a Felhasználói Fiók törléséig, amely ezek közül a korábbi.

 

Adattárolás módja: elektronikus.

 

  1. AZ ADATOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS ÉS AZ ADATTOVÁBBÍTÁS

Az Érintett által megadott személyes adatokhoz az Adatkezelő toborzással, személyügyi kérdésekkel foglalkozó munkatársai férhetnek hozzá a feladataik ellátása érdekében az ahhoz szükséges mértékben. Az Adatkezelő jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely személyes adat továbbítására őt jogszabály vagy jogerős hatósági határozat vagy bírósági döntés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelő nem tehető felelőssé.


  1. KISKORÚAK VÉDELME

Adatkezelések során a BAT HUNGARY nem gyűjt adatot olyan személyekről, akik nem töltötték be 18. életévüket.

 

  1. ADATFELDOLGOZÓ IGÉNYBEVÉTELE

Ha az Adatkezelést a BAT HUNGARY nevében más végzi el, a BAT HUNGARY kizárólag olyan Adatfeldolgozókat vehet igénybe, akik, vagy amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak az Adatkezelés GDPR-ban foglalt követelményeinek való megfelelését és az Érintettek jogainak védelmét biztosító, megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására. Az Adatfeldolgozó a BAT HUNGARY előzetesen írásban tett eseti vagy általános felhatalmazása nélkül további Adatfeldolgozót nem vehet igénybe.

A BAT Hungary a Karrieroldallal összefüggésben szerverszolgáltatás biztosítására és üzemeltetésére az Evolution Consulting Kft.-t (Székhely: 3515 Miskolc-Egyetemváros, AFKI ép. 2. em.; Cégjegyzékszám: 05-09-014424; Adószám: 14020991-2-05) veszi igénybe Adatfeldolgozóként.


  1. ADATBIZTONSÁG, TECHNIKAI ÉS SZERVEZÉSI INTÉZKEDÉSEK

A BAT HUNGARY az általa kezelt Személyes Adatokat elsősorban az információkhoz való hozzáférés korlátozásával, továbbá felhasználói jogosultságok egyértelmű meghatározása útján védi. A jelen Tájékoztatóban szereplő személyes adatok kezeléséhez használt rendszerekhez és eszközökhöz csak azok a személyek férhetnek hozzá, akik számára az a fent említett célok elérése érdekében szükséges, és akik erre jogosultsággal rendelkeznek.

A BAT HUNGARY megteszi a szükséges lépéseket a számára eljuttatott Személyes Adatok védelme érdekében, így különösen az azokhoz való jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

A BAT HUNGARY megfelelő tűzfal- és jelszavas védelemmel ellátott adathálózatokat használ, valamennyi saját rendszere és eszköze védelméről tűzfallal, antivírus szoftverrel és levélszemét szűréssel gondoskodik. Ezen felül behatolásvédelmi megoldást (ún. IPS) is üzemeltet, amely alkalmas arra, hogy a Társaság számítógépes rendszereibe történő jogsértő behatolási kísérleteket jelezze, blokkolja és naplózza, azonban felhívjuk az Érintettek figyelmét, hogy az internetes adatátvitel nem lehet tökéletesen biztonságos vagy hibátlan.

A jelszavak, azonosítók vagy más speciális hozzáférési módok biztonságáért az Érintett felel, kivéve, ha a GDPR eltérően nem rendelkezik. Eszerint az Adatkezelésben érintett valamennyi Adatkezelő felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet a GDPR-t sértő Adatkezelés okozott. Az Adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az Adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a GDPR-ban meghatározott, kifejezetten az Adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az Adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el.


  1. AZ ÉRINTETTEK JOGAI ÉS JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEI
  • Adatvédelemmel összefüggő jogok és jogorvoslati lehetőségek

Az Érintettek adatvédelmi jogait és jogorvoslati lehetőségeit részletesen a GDPR vonatkozó rendelkezései (így különösen a GDPR 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 77., 78., 79., 80. és 82. cikkei) tartalmazzák. Az alábbi összefoglalás tartalmazza a legfontosabb rendelkezéseket, illetve a BAT HUNGARY ennek megfelelően nyújt tájékoztatást az Érintettek részére az adatkezeléssel kapcsolatos jogaikról és jogorvoslati lehetőségeikről.

Az információkat írásban vagy más módon – ideértve adott esetben az elektronikus utat is – kell megadni. Az Érintett kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy más módon igazolták az Érintett személyazonosságát.

A BAT HUNGARY indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen az Érintett joggyakorlással (lásd: GDPR 15-22. cikkei) kapcsolatos kérelmének beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet a kérelme nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a BAT HUNGARY a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az Érintett azt másként kéri.

Ha a BAT HUNGARY nem tesz intézkedéseket az Érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

Kérjük az Érintetteket, hogy a jelen Tájékoztatóban rögzített Érintetti jogok érvényesítésére vonatkozó minden kérelmet lehetőség szerint az alábbi elérhetőségeken jelezzenek:

  • postai úton: a BAT HUNGARY székhelyére küldött tértivevényes- ajánlott levelében,
  • elektronikus úton: az pecs_karrier@bat.com e-mailcímre küldött üzenetben.

i. A tájékoztatáshoz való jog

A BAT HUNGARY az Érintettek részére elsősorban a jelen Tájékoztató útján biztosítja az előzetes és megfelelő  tájékoztatást a Karrieroldalt érintő adatkezelési tevékenységéről.



ii. A hozzáféréshez való jog

(1) Az Érintett jogosult arra, hogy a BAT HUNGARY fenti elérhetőségein, valamint a pecs_karrier@bat.com e-mail címen keresztül a BAT HUNGARY-tól tájékoztatást kérjen arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Ha ilyen adatkezelés folyamatban van, az Érintett jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
  1. az adatkezelés céljai;
  2. az érintett személyes adatok kategóriái;
  3. azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel a személyes adatokat a BAT HUNGARY közölte vagy közölni fogja, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
  4. adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  5. az érintett arra vonatkozó joga, hogy kérelmezheti a BAT HUNGARY-tól a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
  6. valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; és
  7. ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ.
  8. automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
(2) Ha személyes adatoknak harmadik országba történő továbbítására kerül sor, az Érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan a megfelelő garanciákról.

(3) Az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát a BAT HUNGARY az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért a BAT HUNGARY az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az Érintett másként kéri.

iii. A helyesbítéshez való jog

Az Érintett kérheti a BAT HUNGARY-tól a pontatlanul kezelt adatainak helyesbítését, továbbá a hiányos adatok kiegészítését. A BAT HUNGARY az Érintett kérésének beérkezést követően indokolatlan késedelem nélkül intézkedik.

 

iv. A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)

(1) Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a BAT HUNGARY indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
  1. a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat a BAT HUNGARY gyűjtötte vagy más módon kezelte;
  2. az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  3. az Érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és adott esetben nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  4. a személyes adatok jogellenesen kerültek kezelésre;
  5. a személyes adatokat a BAT HUNGARY-ra alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.
(2) Ha a BAT HUNGARY nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és a fentebb írtak értelmében azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

(3) Az adatot a BAT HUNGARY nem köteles törölni, amennyiben az adatkezelés szükséges, többek között:

  1. a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
  2. a személyes adatok kezelését előíró, a BAT HUNGARY-ra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése céljából;
  3. a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az (1) bekezdésben említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
  4. jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

 

 

vi. Az adatkezelés korlátozásához való jog

 

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a BAT HUNGARY korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

 

  1. az Érintett vitatja a Személyes Adatok pontosságát (ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy a BAT HUNGARY ellenőrizze a személyes adatok pontosságát);
  2. az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  3. a BAT HUNGARY-nak már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  4. az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy a BAT HUNGARY jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.
(1) Ha az adatkezelés az (1) bekezdés alapján korlátozás alá esik, az ilyen Személyes Adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

(2) Az adatkezelés korlátozásának feloldásáról a BAT HUNGARY előzetesen tájékoztatja az Érintettet, akinek kérésére a fentiek alapján korlátozták az adatkezelést.

 

vi. Adathordozhatósághoz való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa a BAT HUNGARY rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt a BAT HUNGARY akadályozná, ha:

  1. az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul; és
  2. az adatkezelés automatizált módon történik.


vii. Jogorvoslati lehetőségek

              

a) Felügyeleti hatóságnál történő panasztételi jog

Az Érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az Érintett megítélése szerint az Érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a GDPR rendelkezéseit. Magyarországon az illetékes felügyeleti hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)

Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.

Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.

Telefon: +36 1/391-1400, +36 (30) 683-5969, +36 (30) 549-6838

Fax: +36 1/391-1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: http://www.naih.hu

 

b) Bírósághoz fordulás joga

 

Az Érintett a rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog – sérelme nélkül bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak a GDPR-nak nem megfelelő kezelése következtében megsértették a GDPR szerinti jogait.

Magyarországon az eljárás a törvényszék hatáskörébe tartozik.

Az eljárás az Érintett választása szerint lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A bíróság (törvényszék) illetékességéről és elérhetőségeiről az alábbi honlap ad tájékoztatást: www.birosag.hu.


  1. A JELEN ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓBAN NEM SZABÁLYOZOTT KÉRDÉSEK

A jelen Tájékoztatóban nem szabályozott kérdésekben a GDPR rendelkezései az irányadóak.

 

BAT Pécsi Dohánygyár Kft.

Hatálybalépés időpontja: 2024. január 1.